2015. szeptember 3., csütörtök

A Jurassic World-ről 8 pontban

Steven Spielberg Jurassic sorozatának újabb filmje, Jurassic World címmel ismét elkápráztatta a nagy rajongókat, de persze mindenki mást is világszerte. Én is közte voltam, ugyanis a premiernap óta háromszor sikerült látnom ezt a hihetetlen filmet, ami nemcsak magával ragadott, de a kedvenc Jurassic részemmé nőtte ki magát. Úgyhogy lehet, kissé elfogultan, de igyekszem összefoglalni 10 pontban mindazt, amit legfontosabbnak tekinthetünk a történetben.



1. Megnyílik a Park

A sziget, ahol az eddigi három részben csakis káoszt, és elszabadult dínókat láthattunk, mostmár egy hatalmas, népszerű, nagy látogatottságú Parkként üzemel, Jurassic World néven. A film elején láthatjuk az ide érkező ezernyi turistát, olyan látványosságokat, mint T-Rex etetés, vízi - dinoszaurusz-szemle vagy éppen kisdínó állatsimogató, ezzel párhuzamosan pedig betekintést nyerhetünk a Park irányítóközpontjába, ahol ezernyi ember figyeli az eseményeket, irányítja az életet, minden a legszebb, legnagyobb rendben van. Hiszen a Park népszerűsége azon alapszik, hogy minden egyes kis bökkenőt tökéletesen tudnak kezelni.

2. A túl-okos dinoszaurusz

A film arra is fényt vet, hogy az első Jurassic Park megnyitása 20 évvel ezelőtt történt, így az embereknek azóta olyan megszokottá váltak a dinoszauruszok látványai, "mint egy elefánt az állatkertben". A film fő bonyodalma is innen fog származni, ugyanis a nagy okos tudósok és kutatók vezetésével sikerül megteremteniük az első genetikusan módosított hibridet, az Indominus-Rex-et. Hiszen, mit meg nem adnak, hogy a park még népszerűbb legyen, hogy celebek, hírességek érkezzenek oda, s rájuk figyeljen a világ. Még egy hatalmas, 15 méter magas, T-rex, raptor, és egyéb állatok kereszteződéséből létrejött hibridet is képesek kreálni (érdemes megemlíteni, hogy az illető dinoszaurusz raptorok intelligenciájával rendelkezik, képes elrejtőzni hőkamera elöl, álcázza magát, ja és baba-korában megette a testvérét. Csak így mellékesen. Ilyen mutáns dínót akar a nép)

3. Raptorok a csatatéren

A film egy másik, számomra nagyon érdekes mozzanata az volt, hogy rájöttek, hogy az eddigi részekben rettegett Velociraptorokat idomítani lehet. Fő szereplőnk, a Chris Pratt által játszott Owen, egy visszavonult katona, aki mostmár "csak" 4 raptora, Kék, Charlie, Delta és Echo betörésével foglalatoskodik. Igen nagy fordulat volt ez számomra az előző részekhez képest, ugyanakkor egy nagyon jó ötlet is, hogy ezek a vérengző dínók, mint a kutyák, tudnak viselkedni. És egy újabb bonyodalom is érkezhet ebből - ugyanis a film egyik gonosz szereplője ezeket a raptorokat a háborúban, csatatéren akarja használni, mondván az egyik legjobb élőfegyver és gyilkológép, ami valaha létezett. Érdekes feltételezés, ám a gyakorlat kicsit más.

4. Gyerekek, mi lenne nélkülük...
Érdemes egy külön pontban megemlíteni a film két gyerek főszereplőjét, hiszen, hagyomány szerint - gyerekek nélkül nincsen Jurassic Park rész. Az illető fiú testvérpár egyik tagja a tinédzser Zach Mitchell - akinek semmi kedve, hogy a Jurassic Worldbe érkezzen, nincs mással elfoglalva, mint szívecskéket küldözgetni a jelen pillanati barátnőjének, és persze szemezni más lányokkal, akik a szigetre érkeztek. Néhány barátnőm szerint, egy kifejezetten "cuki" szereplő volt, engem például csak irritált. A másikuk pedig a fiatalabb kisfiú, Gray, aki alig várja, hogy a parkba érkezzen, mindent tud a dinoszauruszokról, és olyan kis lelkes és aranyos, hogy az embernek (legalábbis) nekem kedve lenne jól megölelgetni. Az egyik kedvenc jelenetem tőle, amikor sírni kezd, ugyanis a szüleik válásra készülnek, ő pedig össze van zavarodva a helyzettől. Aranyos? Nagyon aranyos :)

5. "Ha a dinó sportból öl..."
És íme, a film egyik legnagyobb bonyodalma innen származik, ugyanis a nemrég említett Indominus Rex hibrid, ügyességének és leleményességének köszönhetően kiszabadul a ketrecéből, s pusztítva indul el a szigeten. Nem elég, hogy az őt befogni próbáló katonák mindegyikét megöli, okosan tájékozódva indul el egyenesen a Park felé, de még az útjába eső összes dinoszauruszt is elpusztítja - sosem eszi meg őket, csak mély sebeket ejt rajtuk, fájdalmasan gyilkolva le őket. Innen jön a cím is, ez a dinó nem másból, mint szórakozásból, sportból öl, ami egyszerre hátborzongató és érdekes számomra. Persze indul a nagy felfordulás és bonyodalom, a sziget egy részét lezárják, a turistákat biztonságban akarják tudni, mindenki üvöltözik mindenkivel - tehát a tipikus Jurassic-káosz

6. A pörgő-gömb
Egy konkrét jelenetet emelnék ki itt, ugyanis a Jurassic World egyik látványossága a Pörgő-gömb, amelybe beszállva az ember egy dinoszaurusszal teli völgyben mehet végig, az üveg pedig megvédi őt. A két gyerek főszereplőnk, Zach és Gray is elindulnak ezzel a gömbbel, ám a nagyfiú okosságának köszönhetően egy elkerített részen kelnek át, mert "biztosan jó muri". Na és itt jön a tipikus elem, amikor a két fiú egy csapat növényevő dinóval szemben áll, hátuk mögött pedig ott figyel az Indominus-Rex. Tűnhet sablonosnak a jelenet, ám azt hiszem én éppen halálra rémülve bámultam a vásznat ekkor...

7. Claire, avagy hogyan fussunk tűsarkúban T-rex elől.
Filmünk negyedik főszereplője pedig Claire, a két fiú nagynénje, és a Jurassic World egyik fő igazgatója,  aki beleveti magát unokaöccseinek megkeresésébe, és a hibrid dinó elleni harcba. Csodálatos, hogy a filmben láthatunk egy amazon, erős női főszereplőt, ugyanakkor szívesen el is beszélgetnék ezzel a bizonyos Claire-rel. Nem elég, hogy az erdőben futva, gyönyörű fehér ruhája tiszta piszok lesz, de a sminkje nem mosódik el, gyönyörűen kivasalt haja a történet végére hullámos lesz, de még egy drága tűsarkú cipőben merészel futni a T-Rex elől. Hozzátenném, hogy még így is gyorsabb, mint a dinoszaurusz....

8. A nagy lezárás

Volt pár pillanat, ami akár sablonnak is tűnhet, de a befejezés egyértelműen nem az. Az Indominus Rex és a T-rex párbaja, ahogyan egyszerre vonják be az embereket és a dinókat, amikor az ember egyszerre izgul és élvezi amit lát, főleg 3D-ben. Azt hiszem a kedvenc jelenetem volt a filmből, de ezt nem is akarom tovább ragozni - ami szuper az szuper és az évek alatt sem tűnt el a "Jurassic feeling". 



Összesen: 10/10 - akárki akármit mond, ez egy szuper film. Csak ajánlani tudom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése